KDVH Önkormányzati Társulás

 

A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 169 önkormányzat összefogásával jött létre, hogy a térség hulladékgazdálkodási programjának megvalósítását, mind az EU-, mind a magyar jogszabályi követelményeket szem előtt tartva egy komplex hulladékgazdálkodási rendszert valósítson meg. A program szakmai előkészítése 2002-től folyik.

 

A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás  mintegy 680.000 főt érintő hulladékgazdálkodási tevékenység 30 évre történő megoldásán munkálkodik. A hulladékgazdálkodási rendszer két fő elemből áll: egyrészt magában foglalja a műszaki védelemmel nem rendelkező környezetvédelmi vagy humán-egészségügyi szempontból kockázatot jelentő hulladéklerakók rekultivációját, másrészt a jogszabályi követelményeknek eleget tevő egységes új hulladékgazdálkodási rendszer megvalósítását.

 

A projekt előkészítési munkálataihoz a Kormány közel 50 %-os mértékben 190 millió Ft támogatást nyújtott. Ennek eredményeként a pályázatok benyújtásához szükséges tervdokumentációk elkészültek, az engedélyezési eljárások lefolytathatóakká váltak.

 

Rekultivációs tevékenység

 

A Társulás a KEOP-2.3.0. „A települési szilárdhulladék-lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzése” című pályázat keretén belül a Kormány döntése alapján 7.706.833.886 Ft támogatást nyert el a térségben található 83 hulladéklerakó rekultivációs tevékenységének elvégzésére. A rekultiváció megvalósításának összköltségét az EU (85%) és a Magyar Köztársaság költségvetése (15%) társfinanszírozásban biztosítja, így az önkormányzatoknak nem kell saját forrást biztosítaniuk hozzá.

 

Hulladékgazdálkodási Rendszer fejlesztése

 

A regionális hulladékgazdálkodási rendszer célja:

  1. Az érintett területen legalább 30 év időtartamra biztosítani a lakossági szilárd hulladék jogszabályi előírásoknak megfelelő környezetkímélő kezelését, ártalmatlanítását.
  2. Minimalizálni a lerakott hulladék mennyiségét és veszélyességét.
  3. Minél nagyobb mértékű hulladékhasznosítást elérni.
  4. A szelektív gyűjtésben való részvétel biztosítása a háztartások 100 %-nak;
  5. A keletkező csomagolási hulladékok legalább 55 %-ban kerüljenek anyagukban hasznosításra;
  6. A projekt keretében létrehozott létesítmények korszerűek legyenek;
  7. A szerves hulladék eltérítése a lerakótól 100 % legyen.
  8. A tervezési időszak végére a lerakott hulladék legfeljebb az összes keletkező települési szilárd hulladék 30%-a legyen.

 

A fejlesztés során megvalósítandó létesítmények:

 

Hulladékudvarok

23 db

Hulladékgyűjtő sziget

308 db

Átrakó állomás

2 db

Komposztálótelep

1 db

Komplex előkezelő mű

8 db

Hulladékhasznosító mű

1 db

 

A Közép Duna Vidéki Hulladékgazdálkodási Rendszer megvalósítása – sikeres pályázat esetén- Közép Európában egyedül álló módon nyújt megoldást a régióban keletkező hulladékok mennyiségének csökkentésére és szakszerű kezelésére, hasznosítására.